Amikor 1997-ben Tim Rice-Oxley megalapította csapatát Battle-ban, egy kelet-sussex-i angol városkában, valószínűleg még ő maga sem gondolta, hogy pár évvel később az egyik legsikeresebb angol bandává válnak.

2004-es berobbanásukig történt egy s más, például Tim visszautasította Chris Martin invitálását, hogy legyen a frissen alakult Coldplay nevű banda billentyűse, kétszer nevet változtattak, Dominic Scott gitáros kilépett a csapatból mert úgy gondolta, hogy soha nem lesz belőlük semmi, Tom Chaplin lett az új énekes – de ezzel a felállással egy vadonatúj hangzás is létrejött: britpop kizárólag billentyűs hangszerekre és dobra, ugyanis nem volt gitáros a csapatban.

Ami először hátránynak tűnt, az a későbbiekben előnyükre vált, hiszen így élesen különböztek a többi, azonos időben startoló angol csapat hangzásától és könnyen beazonosíthatóvá váltak, élő fellépéseik pedig az első perctől egyre nagyobb rajongóbázist vonzottak.

Több évi klubkoncertezés és demokészítés után 2002-ben kezdtek az események felpörögni a Keane körül: az egyik londoni fellépésüket látta az a hanglemezkiadós ember, aki a Colplayt is ismertté tette, és azonnal elkezdett a csapattal együtt dolgozni.

2004 januárjában a BBC év eleji áttekintésében már a Keane-t nevezte meg, mint a következő év várhatóan legnagyobb sikerét, és a májusban megjelent Hopes and Fears debütáló albummal ez a jóslat valóra is vált. Csak az Egyesült Királyságban 9x platinalemez lett, 72 hétig (!) szerepelt az angol slágerlistán, világszinten pedig közel 6 millió példányt adtak el belőle. Az Everybody’s Changing és a Somewhere Only We Know dalok szinte minden országban kirobbanthatatlanok voltak a rádiókból.